Rettenetesen sok jeget találtak a Marson – ha elolvadna, az egész bolygót beterítené a víz

Helyenként a 3,7 km-t is elérheti annak a vízjégnek a vastagsága, melyet az egyenlítő közelében találtak a kutatók a Mars felszíne alatt. Az Európai Űrügynökség bolygókutatói vízjégre bukkantak a Mars egyenlítőjénél. A felszín alatt lévő furcsa lerakódásokat még két évtizede fedezték fel, de csak mostanra derült ki, hogy vízjégről van szó – írja az IFLScience.

Az űrkutatás hasznosítása

Az űrkutatás és az űrhajózás tudományának köszönhető, hogy rengeteg újat tudhattunk meg saját bolygónkról, annak közvetlen környezetéről, és a Naprendszerről. Az űrtávcsöveknek köszönhetően az égi objektumokat már megfigyelhetjük a gamma-, röntgen, az ultraibolya és az infravörös tartományban is. A csillagok távolságának mérésében, mozgásuk megismerésében, új bolygórendszerek felfedezésében pedig forradalmi változást hoztak az új műszerek.

AZ ŰRKORSZAK 10 INNOVÁCIÓJA A MINDENNAPOKBAN

Nem is gondolná, milyen sok olyan termék van a piacon, ami a NASA űrprogramjának köszönheti létét. A Philips e sort rövidesen további termékekkel gyarapítja, hiszen az XCOR Lynx űrhajón számos tudományos kísérlet elvégzését tervezi. Addig is íme a 10 legfontosabb hétköznapi termék – egyenesen az űrből:

Egészségügyi útmutató űrhajósjelölteknek: erre készüljünk, ha az űrbe szeretnénk menni

Az Európai Űrügynökség (ESA) március vége óta újra űrhajósokat toboroz, és ez alkalommal korra, nemre, világnézetre, esetleges testi fogyatékosságra, szexuális orientációra, illetve pilótaképzettségre tekintet nélkül szinte bárki jelentkezhet, akinek mesterdiplomája van valamilyen természettudományos tárgyból, így ez az időszak rettentő izgalmasnak ígérkezik. A fizetés 5400 és 8600 euró közötti (2-3 millió forint) a tapasztalattól függően, nem […]